A válás forradalmasítása, avagy egy zűrzavaros utóéletű házassági jogi

rendelkezés a Tanácsköztársaság idejéből

Nagy Szabolcs
egyetemi tanársegéd
SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

ABSTRACT

 A Tanácsköztársaság vezetőinek szándékában állt az ország teljes átalakítása, melyhez mintául a Szovjet-Oroszországban megvalósuló berendezkedés szolgált. A proletárdiktatúra megvalósításának fontos eszköze volt a jogrend átalakítása, mely azonban a rendelkezésre álló szűkös idő és az egyéb területeken jelentkező feladatok miatt nem ment teljesen végbe, illetve a megvalósult intézkedések is gyakran hiányosak voltak. Mindezt tetézte, hogy az ellenforradalmi rendszer nem ismerte el a Tanácsköztársaság állami létét, így megalkotott jogszabályait sem, ami sajátos helyzetet eredményezett a 133 nap alatt mégis létrejött új jogi helyzetek értelmezése tekintetében. Munkámban mindezeket a válás korabeli szabályváltozásai és az ezekből eredő egyes jogesetek tekintetében vizsgálom.

Keywords: Tanácsköztársaság | házassági jog | válás | jogfolytonosság


IRODALOM

Engel Zsigmond (1919): A kommunista állam családjoga. In: Proletárjog. 1919/1. sz.
Láday István (1919): Házasság jogi kérdések. In: Jogtudományi Közlöny. 1919/ 2. sz.
Márkus Dezső (szerk.) (1896): Corpus Juris Hungarici. Millenniumi emlékkiadás. 1994–1895. évi törvények. Budapest. 
Nagy Szabolcs (2022): 1919-es „kommunista bűnperek” az Észak-Dunántúlon. Budapest.
N. N. (1920): Proletárdiktatúra alatt felbontott házasság. In: Jogtudományi Közlöny. 1920/12. sz.
Pap Tibor (1959): A házasság felbontásának problematikája a Magyar Tanácsköztársaságban. In: Jogtudományi Közlöny. 1959/2-3. sz.
Pongrácz Jenő (szerk.) (1919): A Forradalmi Kormányzótanács és a népbiztosságok rendeletei. Tanácsköztársasági Törvénytár. 1–5. kötet. Budapest. 
Raffay Ferencz (1902): A magyar házassági jog. Budapest.
T. Ládonyi Emese (2007): „Átkos lidércként nehezedett a falura...” A nagyrévi bába, Fazekas Gyuláné szerepe a tiszazugi arzénos gyilkossági ügyekben. In: Korall. 2007/28–29. sz.
Szalai Antal (1969): A város politikai élete. In: Csehi Tiborné – Jászay József – Miklós Dezső – Németh Imréné – Szakál Sándor – Szalai Antal – Tóth Károly – Tungli Gyula – Varga László (szerk.): Pápa város élete a Tanácsköztársaság idején. Kézirat. Pápa.
Virágh Gyula (1929): A házasság megszűnésének vagyonjogi hatásai és a holttányilvánítás. In: Jogtudományi Közlöny. 1929/20. sz.

Fazekas_Judit_kulonszam_2023_borito-1.jpg

pdf

SALUS VOCALIS. Csegöldi indulás - Győri érkezés.
DOI: 10.59199/ salusvocalis.2023.46