Kik azok az élettársak?

A vagyoni szempontok eltúlzott jelentősége az élettársak fogalmának értelmezése során és az „élettárs” kifejezés relativizálódása

Szeibert Orsolya
tanszékvezető egyetemi tanár
ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Kik azok az élettársak? A vagyoni szempontok eltúlzott jelentősége az élettársak fogalmának értelmezése során és az „élettárs” kifejezés relativizálódása

ABSTRACT

Az élettársi kapcsolatot, a polgári jogi kódexben szabályozott, de facto, tényleges együttélésen alapuló partnerkapcsolatot érintő ügyekben évtizedek óta nagy jelentősége van az ítélkezési gyakorlatnak. Az élettársakkal kapcsolatos, elsősorban vagyoni jellegű jogvitákban számos esetben előkérdésként merül fel az, hogy a felek között fennállt-e élettársi kapcsolat. A tanulmány annak rövid áttekintését követően, hogy hogyan alakult (ki) az élettársak fogalma, arra keres választ, hogy változott-e, s ha igen, milyen módon az élettárs-fogalom megítélése, illetve az „élettárs” kifejezésnek az alkalmazása, elsődleges tekintettel a gazdasági közösség fennállása; az írás alapja elsősorban a szerző élettársi témában évek óta folytatott saját kutatása. 

Keywords: élettárs-fogalom | gazdasági közösség | családalapítás | jogkövetkezmények | jogalkalmazás


IRODALOM

Kőrös András (2005): „Fontolva haladás” - az új Ptk. Családjogi Könyve 1. Rész: Az élettársi jogviszony szabályozásának szakértői javaslata. In: Családi Jog. 2005/2. sz. 
Szeibert Orsolya (2010): Az élettársak és vagyoni viszonyaik. HVG-ORAC Kiadó, Budapest.
Szeibert Orsolya (2019): A gyermek meghallgatása/véleménye, a gyermektartás, az élettárs szülők helyzete és az ötéves Ptk. - vitatható gyakorlatok. In: Családi Jog. 2019/3. sz.


JOGFORRÁSOK 

A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi XXIX. törvény. 
A Kúria Pfv. 20.007/2019/10. számú precedensképes határozata.
A Kúria Pfv.20101/2015/10. számú precedensképes határozata.
A Kúria Pfv.20357/2021/4. számú precedensképes határozata.
A Kúria Pfv.21529/2019/8. számú precedensképes határozata.
A Kúria Pfv.21529/2019/8. számú precedensképes határozata.
A Kúria Pfv.21529/2019/8. számú precedensképes határozata.
A Kúria Pfv.21570/2017/9. számú precedensképes határozata.
A Kúria Pfv.22015/2016/6. számú precedensképes határozata.
A Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló1996. évi XLII. törvény.  
A Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról és egységes szövegéről szóló 1977. évi IV. törvény. 
A Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló 1988. évi XXV. törvény.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény.
BDT 2015. 3301.
BH 2004. 504.
BH 2017. 338.
BH 2021. 11.
Kúria Pfv. II. 20.120/2017/4.
Kúria Pfv. II. 20.514/2016/14.
Kúria Pfv. II. 21.451/2016/6.

Fazekas_Judit_kulonszam_2023_borito-1.jpg

pdf

SALUS VOCALIS. Csegöldi indulás - Győri érkezés.
DOI: 10.59199/ salusvocalis.2023.60