Laudáció Lévayné Fazekas Judit Professzor Asszony születésnapja alkalmából

Hajnal Zsolt
egyetemi docens
DE Állam- és Jogtudományi Kar

A születésnapi köszöntések írásakor szükségszerűen belső időutazásra kényszerül az ember, de ezúttal nem az évek, hanem a megtörténtek szubjektív megidézésére vállalkozom.

Professzor Asszony nevével és műveivel először debreceni jogászhallgatóként találkoztam a szakdolgozatom írásakor, mivel a fogyasztók védelmének aktuálisnak tűnő témája leginkább a pályaválasztás labirintusában bolyongva talált meg. A választott szakmám később olyan pályára determinált, ahol a fogyasztóvédelem elsősorban gyakorlati, majd később tudományos művelésén keresztül valósíthattam meg és folytatom jelenleg is életpályámat.

Amikor a fogyasztóvédelmi jog Debreceni Egyetem Jogi Karán történő bevezetésekor először merült föl, hogy a doktori tanulmányok elkezdését nem kerülhetem el, szemernyi kétség sem férhetett ahhoz, hogy ezt Professzor Asszony témavezetése mellett kell elvégeznem. Azóta számtalan közös tudományos rendezvényen, szakmai program keretében, intézmények közötti megbeszélésen, kötetlen találkozásokon vitt minket tovább az élet, ugyanazon tudományos érdeklődésünkből adódóan.

Bármilyen, alkotó tevékenységgel foglalkozó ember munkásságában kimutathatók egyértelmű hatások, jóllehet, ezek az idővel halványodnak vagy vegyülnek is mással. Újraolvasva korábbi írásaimat, Professzor Asszony monográfiáit, azok közül is a legelőször olvasott, a Novotni Alapítvány gondozásában, 2000-ben megjelent Fogyasztóvédelmi jog c. könyvet, tudatosult újra bennem, hogy a mai napig használom ugyanazon szófordulatokat a fogyasztóvédelmi jog rendszerezését és szerkezetét illetően írásaimban, előadásaim során a Professzor Asszony által vázoltakat követem, és megszámlálhatatlan alkalommal találkoztam ugyanezekkel egyetemi hallgatók szakdolgozataiban, szárnyaikat bontogató doktoranduszok előadásai és tanulmányai olvasásakor. Minden kutató pályája során észrevétlenül is jelen vannak olyan szerzők, monográfiák, amelyekre tudat alatt vagy ténylegesen referenciaként tekint, Professzor Asszony és munkássága, Micklitz, Reich, Weatherill és Beale szerzőkkel együtt a legnagyobb hatást gyakorolta rám eddigi tudományos pályám során.

Elsőnek lenni kivételes dolog, ugyanakkor a kiemelkedő teljesítmény felelősségével is jár. Professzor Asszony a fogyasztóvédelmi jog tudományos kutatásának hazai megteremtőjeként, közigazgatási szakmai karrierrel, a jogi felsőoktatásban eltöltött vezetői évekkel a háta mögött páratlan életpályát mondhat magáénak.

Tisztelt Professzor Asszony!

Kedves Judit!

Jómagam és feleségem, Szikora Veronika nevében azt kívánjuk, hogy az Isten áldjon meg hosszú éveken keresztül egészséggel, boldogsággal, családod, barátaid és tudományos közösséged körében!

Hajnal Zsolt

Fazekas_Judit_kulonszam_2023_borito-1.jpg

pdf

SALUS VOCALIS. Csegöldi indulás - Győri érkezés.
DOI: 10.59199/ salusvocalis.2023.20