Néhány gondolat a globális minimumadó történetéről, bevezetésének okairól

és lehetséges magyarországi hatásairól

Pardavi László
egyetemi docens
SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar

ABSTRACT

A pénzügyi jogot napjainkban fontos változások érik. A század elejének jelentős fejleménye volt az Európai Közösség bővítése, az ezzel kapcsolatos csatlakozási szerződések aláírása, valamint az ebből is következő uniós jog átformálása. A nemzetközi adójogban újdonságnak tekinthető az adóalap-erózió és nyereségátcsoportosítás ellen kibontakozódó nemzetközi összefogás, mely elsősorban a multinacionális vállalatok adózási gyakorlatával okozott problémákból ered. A nemzetközi összefogás eredménye lett a XX. század végén az Európai Unió Tanácsa által 1997. december 1-jén elfogadott vállalkozások adózására vonatkozó magatartási kódex (Code of Conduct for Business Taxation) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által 1998-ban kiadott jelentés és ajánlás a káros adóversenyről, és a szintén az OECD által 2013-ban elfogadott Adóalap-erózió és Nyereség-átcsoportosítás elleni Akcióterv (Base Erosion and Profit Shifting Project, BEPS) is. Napjainkban ebben a kérdéskörben elsősorban a globális minimumadó bevezetéséről szólnak a híradások, így kerülhetett sor 2021. október 8-án, 137 ország által elfogadottan A gazdaság digitalizációjából fakadó adózási kihívások kezelésének kétpilléres megoldásáról szóló nyilatkozat (Statement on a Two-Pillar Solution to Address the Tax Challenges Arising from the Digitalisation of the Economy) kiadására. A globális minimumadó a nemzetközi adójog új irányának, a nemzetközi szerződésekkel szabályozott adóknak a megjelenését és elterjedését vetíti előre, talán hasonlóan, mint a nemzetközi vámjog területén megtörtént a XX. században.

Keywords: nemzetközi adójog | BEPS | két pillér | globális minimumadó | vétó


IRODALOM

Andersen Magyarország: Új fázisba lépett a globális minimumadó bevezetése, 2022. (Elérhető: https://hu.andersen.com/hu/hirek/uj-fazisba-lepett-a-globalis-minimumado-bevezetese/. Letöltés ideje: 2022.04.04.).
Módos András (2022): Felkészült már a globális minimumadóra? EY Hungary, Budapest. (Elérhető: https://www.ey.com/hu_hu/tax/felkeszult-mar-a-globalis-minimumadora. Letöltés ideje: 2022.04.04.).
Pardavi László (2022): A pénzügyi jog és jogtudomány XXI. századi tendenciáiról, különös tekintettel a nemzetközi adózás új fejleményeire. In: Jog–Állam–Politika. Ünnepi különszám a 70 éves Kukorelli István tiszteletére. Universitas-Győr Nonprofit Kft., Győr.


JOGFORRÁSOK 

OECD/G20 Base Erosion and Profit Shifting Project (2021), Statement on a Two-Pillar Solution to Address the Tax Challenges Arising from the Digitalisation of the Economy 8 October 2021. (Elérhető: https://www.oecd.org/tax/beps/statement-on-a-two-pillar-solution-to-address-the-tax-challenges-arising-from-the-digitalisation-of-the-economy-october-2021.pdf. Letöltés ideje: 2022. 04. 04.).
OECD (2021), Tax Challenges Arising from the Digitalisation of the Economy – Global Anti-Base Erosion Model Rules (Pillar Two): Inclusive Framework on BEPS, OECD, Paris. (Elérhető: https://www.oecd.org/tax/beps/tax-challenges-arising-from-the-digitalisation-of-theeconomy-global-anti-base-erosion-model-rules-pillar-two.htm. Letöltés ideje: 2022.04.04.).
OECD (2022a), Tax Challenges Arising from the Digitalisation of the Economy – Commentary to the Global Anti-Base Erosion Model Rules (Pillar Two), OECD, Paris. (Elérhető: https://www.oecd.org/tax/beps/tax-challenges-arising-from-thedigitalisation-of-the-economy-global-anti-base-erosion-model-rules-pillar-two-commentary.pdf. Letöltés ideje: 2022.04.04.).
OECD (2022b), Tax Challenges Arising from the Digitalisation of the Economy –Global Anti-Base Erosion Model Rules (Pillar Two) Examples, OECD, Paris. (Elérhető: https://www.oecd.org/tax/beps/tax-challenges-arising-from-the-digitalisationof-the-economy-global-anti-base-erosion-model-rules-pillar-two-examples.pdf. Letöltés ideje: 2022.04.04.).
Az Európai Parlament 2022. július 6-i állásfoglalása a globális adóügyi megállapodást aláásó nemzeti vétókról 2022/2734(RSP).

Fazekas_Judit_kulonszam_2023_borito-1.jpg

pdf

SALUS VOCALIS. Csegöldi indulás - Győri érkezés.
DOI: 10.59199/ salusvocalis.2023.52