A kógens és klaudikálóan kógens fogyasztói szabályok gyökerei

Miskolczi-Bodnár Péter
tanszékvezető egyetemi tanár
KRE Állam- és Jogtudományi Kar

Nagy öröm és megtiszteltetés a Fazekas Judit számára készülő tisztelgő kötet szerzőjének lenni. Évfolyamtársak voltunk, majd Miskolcon tanszéki kollégaként dolgoztunk. Konferenciákat szerveztünk, jogharmonizációs kutatásokban vettünk részt. Több ízben is egyidőben voltunk visiting fellow-k a Warwick Egyetemen. Közeli jó barátként figyelemmel kísértük egymás oktatói és kutatói tevékenységét. Örömmel láttam elért eredményeit, számtalan cikkét, hazai és külföldi előadásait, a fogyasztóvédelem terén publikált könyveit. Tanulmányom témaválasztásával és az ő tollából származó idézetek sokaságával is tisztelegni szeretnék munkássága előtt, amely alapján bátran állíthatjuk, hogy Professzor Asszony a fogyasztóvédelem legkiemelkedőbb hazai művelője. Isten éltessen, Judit! 

ABSTRACT

A fogyasztóvédelmi szabályok jelentős részben eltérést nem engedő kógens normák, és olyan klaudikálóan kógens szabályok, amelyek csak a fogyasztók érdekében történő eltérés lehetőségét biztosítják. A tanulmány azt vizsgálja, hogy milyen körülmények játszottak és játszanak szerepet egyrészt általában a fogyasztóvédelemre jellemző szigorú szabályozási technika elterjedésében (I. pont), másrészt kifejezetten a fogyasztói szerződések körében a szerződési szabadságot felülíró megoldásokban (II. pont), harmadrészt a fogyasztói szerződések klaudikálóan kógens szabályaiban (III. pont). A vizsgálódás nem irányul a kógens normák és a klaudikálóan kógens szabályok bemutatására, a tanulmány a szerződések világában jellemző diszpozitív szabályozástól való eltérés okait kutatja.

Keywords: diszpozitív szabályozás | kógencia | klaudikálóan kógens szabályok | európai jogalkotás


IRODALOM

Bacher Gusztáv (2009): Az összehasonlító reklám. In: Tóth Tihamér (szerk.): A reklámjog nagy kézikönyve. Complex, Budapest. 
Bencsik András (2016): A fogyasztóvédelem közjogi keretei. Dialóg Campus, Budapest–Pécs.
Chronowski Nóra (2010): Szolidaritás az Alkotmányban és azon túl? In: Közjogi Szemle. 2010/1. sz.
Csécsy Andrea (2007): Hibás termék által okozott károk. A termékfelelősség jogintézménye az USA és az Európai Unió jogában. In: Szikora Veronika (szerk.): A fogyasztóvédelmi jog új irányai az elméletben és a gyakorlatban. Debreceni Egyetem ÁJK–Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, Debrecen. 
Hajnal Zsolt (2007): A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozásának koncepcionális kérdéseiről. In: Szikora Veronika (szerk.): A fogyasztóvédelmi jog új irányai az elméletben és a gyakorlatban. Debreceni Egyetem ÁJK–Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, Debrecen.
Eörsi Gyula (1983): Kötelmi jog. Általános rész. Tankönyvkiadó, Budapest.
Fábián Ferenc (2012): A kötelmi jog általános része. Patrocinium, Budapest.
Fazekas Judit (1995): Fogyasztói jogok – fogyasztóvédelem. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.
Fazekas, Judit (1997): Consumer Access to Justice Systems in Central and Eastern European Countries. In: Cserba Lajos (szerk.): Ünnepi tanulmányok Gáspárdy László professzor 60. születésnapjára. Novotni Alapítvány a magánjog fejlesztéséért, Miskolc. 
Fazekas Judit (2003): A fogyasztóvédelem fejlődése a Novotni Zoltán professzor halála utáni időszakban. In: Miskolczi Bodnár Péter (szerk.): In memoriam Novotni Zoltán. Novotni Alapítvány a Magánjog fejlesztéséért, Miskolc.
Fazekas Judit (2007a): Fogyasztóvédelmi jog. Complex, Budapest.
Fazekas, Judit (2007b): Harmonisation of the Hungarian Consumer Law with the EU Legislation. In: Publicationes Universitatis Miskolciensis Sectio Juridica et Politica Tomus XIV.
Fazekas Judit (2013): A hibás teljesítés szabályai az új Polgári Törvénykönyvben. In: Grad-Gyenge Anikó (szerk.): Szociális elemek az új Ptk.-ban. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest.
Lévayné Fazekas Judit – Lévay Miklós (2017): A fogyasztóvédelem alkotmányossági kérdéseiről és a magyar fogyasztóvédelmi intézményrendszer változásairól. In: Homicskó Árpád Olivér – Szuchy Róbert (szerk.): Studia in honorem Péter Miskolczi-Bodnár. Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Budapest.
Fézer Tamás (2010): Idegenforgalom, utazási és utazásközvetítő szerződések. In: Szikora Veronika (szerk.): Magyar fogyasztóvédelmi magánjog - európai kitekintéssel. Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, Debrecen.
Kesler, Jürgen (2007): A tisztessségtelen kereskedelmi praktikákról szóló irányelv. In: Vörös Imre (szerk.): Tisztességtelen verseny – fogyasztóvédelem. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest.
Madai Sándor (2007): Fogyasztóvédelmi büntetőjog? In: Szikora Veronika (szerk.): A fogyasztóvédelmi jog új irányai az elméletben és a gyakorlatban. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének közös kiadványa, Debrecen.
Miskolczi Bodnár Péter (2002): A magyar kereskedelmi jog differenciált múltbéli és jövőbeli fejlődése. In: Bíró György (szerk.): A magyar magánjog az európai jogfejlődés áramában. Novotni Kiadó, Miskolc.
Miskolczi Bodnár Péter (2007) : A fogyasztók megtévesztésének egyes kérdései a GVH gyakorlatában. In: Szikora Veronika (szerk.): A fogyasztóvédelmi jog új irányai az elméletben és a gyakorlatban. Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar és a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének közös kiadványa, Debrecen.
Miskolczi Bodnár Péter (2010a): A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalma. In: Szikora Veronika (szerk.): Magyar fogyasztóvédelmi magánjog - Európai kitekintéssel. Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, Debrecen.
Miskolczi Bodnár Péter (2010b): A versenyjog a fogyasztóvédelem szolgálatában. In: Miskolczi Bodnár Péter – Sándor István (szerk.): A fogyasztóvédelmi jog magyar szabályozása. Patrocinium, Budapest.
Miskolczi Bodnár Péter (2012): Utazási szerződések. In: Miskolczi Bodnár Péter – Sándor István (szerk.): A fogyasztóvédelmi jog európai gyökerű magyar szabályozása II. Patrocinium, Budapest. 
Miskolczi Bodnár Péter – Sándor István: A fogyasztóvédelmi jog európai gyökerű magyar szabályozása I. Patrocinium Budapest 2012.
Miskolczi Bodnár, Péter (2014): Fogyasztói adásvétel. In: Erik Stenpien: (zost.): Kúpna zmluva – História a súcasnost II. Univerzita Pavla Jozefa Safárika v Kosiciach, Kassa.
Miskolczi Bodnár Péter (2016): A fogyasztóvédelem a jogágak rendszerében. In: Miskolczi Bodnár Péter – Sándor István (szerk.): Fogyasztóvédelmi jog I. Patrocinium, Budapest.
Osztovits András (2006): Európai fogyasztóvédelmi magánjog. Jogszabálygyűjtemény. HVG-ORAC, Budapest.
Osztovits András (2010): Az általános szerződési feltételek a fogyasztói szerződésekben, a tisztességtelen szerződési feltételek megítélése. In: Szikora Veronika (szerk.): Magyar fogyasztóvédelmi magánjog - európai kitekintéssel. Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, Debrecen.
Sári János – Somody Bernadette (2008): Alapjogok. Alkotmánytan II. 4., átdolgozott kiadás. Osiris Kiadó, Budapest.
Vörös Imre (szerk.) (2007): Tisztességtelen verseny – fogyasztóvédelem. MTA Jogtudományi Intézet, Budapest.
Varga Nelli (2010): A fogyasztóvédelem intézményrendszere. In: Szikora Vera (szerk.): Magyar fogyasztóvédelmi magánjog – európai kitekintéssel. Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete, Debrecen.

Fazekas_Judit_kulonszam_2023_borito-1.jpg

pdf

SALUS VOCALIS. Csegöldi indulás - Győri érkezés.
DOI: 10.59199/ salusvocalis.2023.45